CEE Lawyers

Central & Eastern European Lawyers

Prof. Dr. Zsolt Karl Radnóczy, Ph.D.

 

 

 

Prof. Dr. Radnóczy Zsolt, Ph.D.
ügyvéd (H)
Rechtsanwalt (D)

 

 

 

Tevékenységi terület

Uniós támogatások joga

Mergers and Aquisitions

Bankjog

Automotive

Prof. Dr. Radnóczy Zsolt több mint két évtizedes szakmai tapasztalata  Münchenben zárult egyetemi tanulmányait követően a tengeren túl kezdődött jogi tanácsadóként, majd később figyelme főként az Európai Unió valamint a kelet-és közép európai országok közötti gazdaságot érintő jogi szabályozások felé terelődött. A 90’es évek kezdetétől tagja volt a Nörr Stiefenhofer Lutz müncheni irodájának, majd ezt követően vezette e nemzetközi hírű ügyvédi iroda kelet európai társirodáit, pár éven belül pedig teljes jogú partnerévé vált. A gazdasági és bank jog területén szerzett magas fokú szakértelmének és átfogó tapasztalatának köszönhetően jelen volt a HypoVereinsbank Hungária Rt. megalapításában, majd a bank első számú vezetőjeként hozzájárult a bank magyarországi sikereihez, illetve később felügyelőbizottsági tagként a jogszerű működéséhez.

Jelenleg a Radnóczy és Társai Ügyvédi Iroda alapítójaként multinacionális cégek jogi képviseletét látja el nemcsak Magyarországon, hanem partnerirodáinak közreműködésével Közép Európa más országaiban is, így nyújtva  magas szintű jogi szolgáltatásokat ügyfeleinek és azok leányvállalatai számára. Radnóczy és Társai kiemelt területei a bank-és tőkepiaci jog, automotive, médiajog, ingatlanjog, gyógyszerjog. Az iroda továbbá ellát peres és peren kívüli képviseletet, szakmai támogatást nyújt vállalati tranzakciókhoz, értékpapír kibocsátási eljárásokhoz, valamint szakértelmével hozzájárul külföldi pénz – és tőkepiaci intézmények magyarországi fióktelepeinek és kereskedelmi képviseleteinek alapításához.

Prof. Radnóczy számos civil szervezet munkájában is részt vesz, így a Német – Magyar Ipari és kereskedelmi Kamara elnökségének tagja, mindamellett igazgatósági tagja a Magyar - Bajor Fórumnak. Az Európai Unió bolognai felsőoktatási programjának keretében pedig a bukaresti székhelyű román állami műszaki egyetem (Universitatea Politehnica din Bucuresti) rendszeres előadója.

Nyelvek

Magyar

 

Német

 

Angol

 

Francia

 

Olasz

Pályafutás

1985-1987

Német – Amerikai Kereskedelmi Kamara, Los Angeles Jogi előadó

 

1987-1988

Kitec Corporation CA, Los Angeles Ügyvezető

 

1988-1989

Dr. Lindner & Radnóczy Venture Capital, München Partner

 

1989-2009

Rechtsanwälte Nörr Stiefenhofer Lutz, München, Budapest Full Equity Partner

 

1993-200

HypoVereinsbank Hungaria Rt. Budapest Vezérigazgató

 

1995-2000

HVB Jelzálogbank Rt. Budapest Felügyelőbizottság tagja

 

1996-2000

Hypo Leasing Rt. Budapest Felügyelőbizottság tagja

 

2000-2009

Radnóczy & Menzer Nörr Stiefenhofer Lutz, Cabinet de Avocat Bukarest, Románia A romániai iroda alapító partnere

 

2003-2006

Sp. z o.o. Radnóczy Sp. k. Nörr Stiefenhofer Lutz, Varsó, Lengyelország A lengyel iroda alapító partnere

 

2006-2009

Radnóczy & Mészáros Nörr Stiefenhofer Lutz Iroda, Budapest, Magyarország Alapító partner

 

2009-

CEE Lawyers LLP Egyesült Királyság Partner

 

2009-

Radnóczy & Társai Ügyvédi Iroda, Budapest, Magyarország Alapító

 

2008-

A bukaresti román állami műszaki egyetem (Universitatea Politehnica din Bucuresti) meghívott professzora

Tanulmányok

1982

„Earl of Clarendon” Nyári Egyetem

 

1983

Le Parisien Liberé, Párizs „Nouvelles formes de régulation transformation des entreprises” kurzus

 

1984-1985

St. John’s College, Santa Fe USA

 

1985

Jogi tanulmányok befejezése Ludwig-Maximilians - University, Jogtudományi Kar München

 

2007

Ph.D. képzés befejezése Károli Gáspár Református Egyetem Budapest, Magyarország

Elérhetőség

Radnóczy & Társai
CEE-Lawyers LLP
Andrássy út 113.
H-1062 Budapest

T: +36 1 461 10 50

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.